2020-12-23

Richter technikai elemzés


7400 alá tért vissza a Richter

Napi

7200 forintig gyengült hétfőn a Richter árfolyama, a 7100-as technikai szintet és az alsó Bollingert nem közelítette meg, kedden pedig a középső Bollingerhez tért vissza 7355 forintnál. A rövidtávú momentumban beállt negatív fordulat továbbra is megfigyelhető, hiszen a korábbi kitörési szint alatt vagyunk és egyelőre a 20 napos mozgóátlag fölé sem sikerült visszazárni. A 7355-7400 forintos szint fölé emelkedés hozná el újra a mindenkori csúcsok támadásának lehetőségét. Amíg erre nem kerül sor, addig maradhat a korrekciós mozgás, aminek a következő fontos támaszszintje az említett 7100 forintos érték és az ide érkező alsó Bollinger szalag.

Támasz: 7100; 6975 (MA 50)
Ellenállás: 7355-7400; 76680 (ATH)

Tájékoztatás

A fenti cikk sem önállóan, sem egyes részleteiben nem tekinthető pénzügyi eszköz megvásárlására, jegyzésére, eladására, kölcsönzésére, vagy tartására vonatkozó befektetési tanácsadásnak, illetve szerződéskötésre, vagy kötelezettségvállalásra történő rábírásnak, ajánlanak, vagy ajánlati felhívásnak. A cikknek nem célja befektetési döntéshozatali szándék megalapozása, kialakítása, illetve a befektetési döntéshozatal.

A publikációban szereplő információk csak tájékoztató jellegűek, amelyektől a jövőben ténylegesen bekövetkező események lényeges mértékben eltérhetnek. A múltbeli teljesítményből nem lehetséges a jövőbeni hozamra, illetve teljesítményre vonatkozó megbízható következtetéseket levonni. A dokumentumban szereplő adatok és információk felhasználása az Ön felelősségére történik, a Random Capital Zrt. azok felhasználásából keletkező esetleges károkért nem vállal felelősséget.

A dokumentumban megjelenő vélemények előzetes értesítés nélküli megváltoztatásának jogát fenntartjuk.

A Random Capital Zrt. nem garantálja a dokumentumban található információk pontosságát, hitelességét és teljességét, ugyanis a dokumentumban található előrejelzések a dokumentum elkészítésében közreműködő személyek – tudományos módszerek alapján kialakított – személyes megítélésén alapulnak, továbbá a cikk alapjául szolgáló adatok, információk különböző forrásból származnak, s azok frissítése nem tartozik a Random Capital Zrt. feladatkörei közé.

A cikkben szereplő pénzügyi eszközök nem feltétlenül felelnek meg egyes befektetők befektetési céljainak, pénzügyi lehetőségeinek, illetve kockázattűrő-képességének. A jelen dokumentumban foglalt tájékoztató információk nem helyettesítik a pénzügyi eszközökhöz kapcsolódó, kibocsátó(k) által kiadott hivatalos tájékoztatókat, kezelési szabályzatokat, hirdetményeket, ill. a befektetési ügyleteket bemutató ismertetőket, ezért a megalapozott befektetési döntés meghozatalához kiemelten fontos ezek áttanulmányozása, értelmezése. Hangsúlyozandó, hogy mielőtt bármilyen befektetési instrumentumban pozíciót vállal, feltétlenül győződjön meg, hogy megértette-e a piac működését és kockázatát, s az teljes mértékben megfelel saját befektetési céljainak és elvárásainak, kockázatvállaló képességének, ügyleti, ill. pénzügyi eszközökre vonatkozó ismereteinek.

Az elemzéseket készítő szakemberek díjazása semmilyen formában, sem közvetlenül, sem közvetetten nem függ az elemzésben szereplő előrejelzéstől, állásponttól. A fenti publikáció nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, és nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.