4. MODUL – Törvényi és Prudenciális Követelmények
Bevezető:
“A tőkepiac − a pénzügyi szolgáltatások, a biztosítási és a pénztári ágazat mellett − része a pénzügyi közvetítő rendszernek. Ez az a gazdasági ágazat, ahol a befektető − azaz az a személy, aki a tőkepiacon kötött szerződés alapján pénzét, vagyonát vagy annak egy részét a tőkepiac, illetve a szabályozott piac, tőzsde hatásaitól teszi függővé, kockáztatja, − ezt a tevékenységet végzi. A tőkepiaci befektetés alapvető jellemzője tehát a kockázat: a befektetéssel a befektetőnek számolnia kell azzal, hogy a várt hozam helyett veszteséget kell elszenvednie.
A kockázat csökkentésének sokféle módja van, de éppen amiatt, mert a gazdaság ezen szegmensében minden szereplő, így az ügyfél, de a szolgáltató is kockázatot vállal, ezek a kockázatok összeadódhatnak, hatványozódhatnak, és egy ország, egy gazdasági régió gazdaságára, vagy – amint azt 2008-ban láthattuk – akár a világgazdaságra is jelentős hatással lehetnek. Mivel a modern világban az egyes államok gazdálkodása nem független egymástól, a gazdálkodás hatékonyságát – és áttételesen a nemzetek békés egymás mellett élését, a háborúk elkerülését – a minél jobban szabályozott gazdasági együttműködés is biztosítja. A tőkepiacon bekövetkező válságjelenségek lehetséges hatására tekintettel (dominó-hatás), és annak érdekében, hogy a tőkepiac tisztességesen, transzparensen és hatékonyan működjön, az állam feladata, hogy mind a belső szabályozásban, mind a külgazdasági kapcsolatokban egyértelműen rögzítse a szabályszerű magatartás szabályait, és megfelelő szankciórendszert alakítson ki a szabályok megsértőivel szemben. Teszi ezt az állam az elvárások megfogalmazásával (szabályozás) és érvényesítésével (felügyelet, igazságszolgáltatás).
A tőkepiaci szabályozásnak nem célja a tisztességes piaci szereplők tevékenységének felesleges korlátozása, és az sem, hogy gátat szabjon az innovációnak. A szabályozóknak ugyanakkor figyelniük kell arra, melyek azok a piaci termékek, piaci, kibocsátói, szolgáltatói vagy befektetői magatartások, amelyek sértik a piaci transzparenciát, és ezzel végső soron a közösségnek okoznak károkat. Ezek a károk egyes esetekben csak néhány befektetőt vagy szolgáltatót érintenek, de nagyobb jelentőségű események esetén felmerül az állami beavatkozás szükségessége is, ami végső soron az adófizetők – mindannyiunk − kárára válik. A szabályozás célja annak a „játéktérnek” a meghatározása, ahol a tőkepiaci szabályokat alkalmazzák, és a „játékszabályok” egyértelmű rögzítése: milyen termékekkel, ki, milyen szabályok szerint milyen ügyleteket végezhet, és a szabályok megszegői milyen szankciókkal kell, hogy számoljanak.
A modernizáció, a technika fejlődése, a digitalizáció újabb lehetőséget és kihívásokat is támaszt: új potenciális befektetési termékek (pl. bitcoin), új technológiák (blockchain) és új finanszírozási formák (pl. közösségi finanszírozás/crowdfunding) is megjelennek, amire – a befektetők védelme érdekében – a szabályozásnak is minél gyorsabban, ugyanakkor továbbra is a közjót szem előtt tartva kell reagálnia. A cél tehát itt sem a korlátozás, hanem a megfelelő, arányos és ésszerű befektetővédelem.
A szabályozás nem más, mint az életviszonyok meghatározott rendjének kialakítása az adott társadalmi közösség adott időszakbeli elvárásainak megfelelően. A szabályozás alapvetően jogszabályokban ölt testet. A jog kifejezés sokféle meghatározásával találkozhatunk: a „jog” jelentheti a jogszabályokat, de a jogosultságot is, azt, hogy bizonyos személynek cselekvési lehetősége van a tárgyi jog adta keretek között. A jogszabály olyan magatartási szabály (norma), amelynek a keletkezése az államhoz kötődik, a társadalomban általánosan kötelező, és érvényesülését az állami szervek végső soron kényszerrel biztosítják.
A jogszabályok két csoportja az anyagi jogi normák és az eljárási szabályok. Az anyagi jog a piaci szereplők (jogalanyok) jogait és kötelezettségeit meghatározó jogszabályok, amelyek érvényesítésére az eljárási jog szolgál.”