2020-12-07

MOL technikai elemzés


2000 fölé tért vissza a MOL

Napi

Nem követte további esés a csütörtöki piros gyertyát, sőt, vissza tudott kapaszkodni 2000 forintos lélektani értéke fölé az árfolyam. Ezzel a középső Bollinger nem került érdemi nyomás alá, így a mélyebb korrekció valószínűsége is csökkent egyelőre. A napos grafikon technikai képe nem változott, alapvetően pozitív kilátások jellemzik a folytatást, hiszen még fontos támasz nem tudott szignifikánsan elesni. Az említett középső Bollinger alatt lenne lehetőség mélyebbre korrigálni, elsőként 1900 forint irányába. Amíg erre nem kerül sor, addig a lokális csúcsszint közelében folytatódhat a konszolidáció és a szélső Bollingerek szűkülése, ami után kedvező pozícióból próbálhat újra erősödni az árfolyam.

Támasz: 1972 (MA 20); 1900

Ellenállás: 2100

Tájékoztatás

A fenti cikk sem önállóan, sem egyes részleteiben nem tekinthető pénzügyi eszköz megvásárlására, jegyzésére, eladására, kölcsönzésére, vagy tartására vonatkozó befektetési tanácsadásnak, illetve szerződéskötésre, vagy kötelezettségvállalásra történő rábírásnak, ajánlanak, vagy ajánlati felhívásnak. A cikknek nem célja befektetési döntéshozatali szándék megalapozása, kialakítása, illetve a befektetési döntéshozatal.

A publikációban szereplő információk csak tájékoztató jellegűek, amelyektől a jövőben ténylegesen bekövetkező események lényeges mértékben eltérhetnek. A múltbeli teljesítményből nem lehetséges a jövőbeni hozamra, illetve teljesítményre vonatkozó megbízható következtetéseket levonni. A dokumentumban szereplő adatok és információk felhasználása az Ön felelősségére történik, a Random Capital Zrt. azok felhasználásából keletkező esetleges károkért nem vállal felelősséget.

A dokumentumban megjelenő vélemények előzetes értesítés nélküli megváltoztatásának jogát fenntartjuk.

A Random Capital Zrt. nem garantálja a dokumentumban található információk pontosságát, hitelességét és teljességét, ugyanis a dokumentumban található előrejelzések a dokumentum elkészítésében közreműködő személyek – tudományos módszerek alapján kialakított – személyes megítélésén alapulnak, továbbá a cikk alapjául szolgáló adatok, információk különböző forrásból származnak, s azok frissítése nem tartozik a Random Capital Zrt. feladatkörei közé.

A cikkben szereplő pénzügyi eszközök nem feltétlenül felelnek meg egyes befektetők befektetési céljainak, pénzügyi lehetőségeinek, illetve kockázattűrő-képességének. A jelen dokumentumban foglalt tájékoztató információk nem helyettesítik a pénzügyi eszközökhöz kapcsolódó, kibocsátó(k) által kiadott hivatalos tájékoztatókat, kezelési szabályzatokat, hirdetményeket, ill. a befektetési ügyleteket bemutató ismertetőket, ezért a megalapozott befektetési döntés meghozatalához kiemelten fontos ezek áttanulmányozása, értelmezése. Hangsúlyozandó, hogy mielőtt bármilyen befektetési instrumentumban pozíciót vállal, feltétlenül győződjön meg, hogy megértette-e a piac működését és kockázatát, s az teljes mértékben megfelel saját befektetési céljainak és elvárásainak, kockázatvállaló képességének, ügyleti, ill. pénzügyi eszközökre vonatkozó ismereteinek.

Az elemzéseket készítő szakemberek díjazása semmilyen formában, sem közvetlenül, sem közvetetten nem függ az elemzésben szereplő előrejelzéstől, állásponttól. A fenti publikáció nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, és nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.