2020-01-08

MOL technikai elemzés


Támaszánál maradt a MOL

ÓRÁS

Kedden sem bírt a 2900 forintos zónával a MOL árfolyama, hiába járt fölött napon belül, nem tudta megtartani a 2900 fölötti értékeket. Ezzel a 200-as mozgóátlag alatt is maradtunk, illetve a korábban letört trendvonal fölé sem sikerült visszatérni. Helyette nyomás maradt a 2860 forintos támaszon, aminek a letörése változatlanul a 2800-as fontos támaszszintet hozná előtérbe. Egyelőre tehát nem mutat érdemi erőt a kurzus, a 2900-2920-as zóna fölött jönne csak bullish jelzés.

Támasz: 2860; 2800

Ellenállás: 2900-2920; 2960

NAPI

Erősödő forgalom mellett gyengülés lett a keddi kereskedés eredménye az olajvállalat árfolyamánál, maradtunk a 2860 forintos rövidtávú bázisnál. A 2800 forintos támaszra eséssel egy fej-váll alakzat teljesedne ki 2800-as nyakvonallal, amiből a letörés a 2500-as szint közelébe mutatna. Ehhez először 2860 elesésére lenne szükség, erre a támaszra érdemes figyelni a héten. Pozitív mozzanat a 280 forintos szinttől történő elemelkedés után az 50 napos mozgóátlag fölé visszatérés lenne.

Támasz: 2860; 2800

Ellenállás: 2930 (MA 50); 3000

Tájékoztatás

A fenti cikk sem önállóan, sem egyes részleteiben nem tekinthető pénzügyi eszköz megvásárlására, jegyzésére, eladására, kölcsönzésére, vagy tartására vonatkozó befektetési tanácsadásnak, illetve szerződéskötésre, vagy kötelezettségvállalásra történő rábírásnak, ajánlanak, vagy ajánlati felhívásnak. A cikknek nem célja befektetési döntéshozatali szándék megalapozása, kialakítása, illetve a befektetési döntéshozatal.

A publikációban szereplő információk csak tájékoztató jellegűek, amelyektől a jövőben ténylegesen bekövetkező események lényeges mértékben eltérhetnek. A múltbeli teljesítményből nem lehetséges a jövőbeni hozamra, illetve teljesítményre vonatkozó megbízható következtetéseket levonni. A dokumentumban szereplő adatok és információk felhasználása az Ön felelősségére történik, a Random Capital Zrt. azok felhasználásából keletkező esetleges károkért nem vállal felelősséget.

A dokumentumban megjelenő vélemények előzetes értesítés nélküli megváltoztatásának jogát fenntartjuk.

A Random Capital Zrt. nem garantálja a dokumentumban található információk pontosságát, hitelességét és teljességét, ugyanis a dokumentumban található előrejelzések a dokumentum elkészítésében közreműködő személyek – tudományos módszerek alapján kialakított – személyes megítélésén alapulnak, továbbá a cikk alapjául szolgáló adatok, információk különböző forrásból származnak, s azok frissítése nem tartozik a Random Capital Zrt. feladatkörei közé.

A cikkben szereplő pénzügyi eszközök nem feltétlenül felelnek meg egyes befektetők befektetési céljainak, pénzügyi lehetőségeinek, illetve kockázattűrő-képességének. A jelen dokumentumban foglalt tájékoztató információk nem helyettesítik a pénzügyi eszközökhöz kapcsolódó, kibocsátó(k) által kiadott hivatalos tájékoztatókat, kezelési szabályzatokat, hirdetményeket, ill. a befektetési ügyleteket bemutató ismertetőket, ezért a megalapozott befektetési döntés meghozatalához kiemelten fontos ezek áttanulmányozása, értelmezése. Hangsúlyozandó, hogy mielőtt bármilyen befektetési instrumentumban pozíciót vállal, feltétlenül győződjön meg, hogy megértette-e a piac működését és kockázatát, s az teljes mértékben megfelel saját befektetési céljainak és elvárásainak, kockázatvállaló képességének, ügyleti, ill. pénzügyi eszközökre vonatkozó ismereteinek.

Az elemzéseket készítő szakemberek díjazása semmilyen formában, sem közvetlenül, sem közvetetten nem függ az elemzésben szereplő előrejelzéstől, állásponttól. A fenti publikáció nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, és nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.